top of page

Gyimóthy Gábor: Beszéljünk az UFÓ-król! (5. rész)




A múlt század 50-es éveiben az USA légierejének kényes problémát okoztak az UFÓ-k. 1952-ben a CIA egyik jegyzékéből kitűnik, hogy a légierő komolyan félt a nemzetbiztonság UFÓ-k általi veszélyeztetettségétől. Akkor a Blue Book Project vezetésével Edward J. Ruppelt hadnagyot bízták meg, aki április 29-én engedélyt kapott arra, hogy a légierő bármely alakulatával közvetlenül és személyesen lépjen kapcsolatba. Ilyesmire addig nem volt példa, mert hiszen ez nem volt más, mint a megszokott parancs-láncolat megkerülése, kiiktatása. 1952 volt az az év, amelyben a legtöbb UFO-jelenségről számoltak be szemtanúk, és a légierőnek mindennapos munkájává vált az UFÓ-kkal való foglalkozás. Július 28-án az volt olvasható az egyik napilapban, hogy a légierő parancsot adott ki az UFÓ-k lelövésére. De az eddig senkinek sem sikerült... Ruppelt két évig volt a Blue Book vezetője és ez alatt az idő alatt rendkívül pontosan és részletesen jegyeztek föl minden megmagyarázhatatlan UFO esetet. ’52 decemberében jónéhány repülőgépet láttak el különleges fényképezőgépekkel, hogy az UFO megfigyelésekről ne csak radarföljegyzések, hanem kézzel fogható fényképek is létezzenek. A légierő 15 éven át gyűjtötte a felvételeket, ám ezeket máig nem hozták nyilvánosságra.


1976. szeptember 20-án Teheránban, a perzsa légierő központjában egy halom magasrangú tiszt gyűlt össze, hogy az előző este és éjszaka eseményeit megtárgyalják. Köztük volt az amerikai Olin R. Mooy alezredes is, akit tanácsadóként küldtek Perzsiába. Akkor az USA és Irán még szövetségesek voltak. A tárgyaláson Abdullah Azarbazin tábornok, a perzsa légierő főparancsnokának helyettese is jelen volt. Este a teheráni reptér egyik légikalauzához, Huszin Piruzi-hoz (?) aggódó szemtanú telefonhívása futott be. Az illető egy fénypontot látott a levegőben lebegni, amely „sokkal nagyobb, mint egy csillag, és sokkal fényesebb is”. Alig teszi le a telefont, már egy másik szemtanú is jelentkezik. Erre kimegy, és saját szemével is látja a „nagy csillagot”. Éjfél után Piruzi fölhívja Juszufi (?) tábornokot, az ügyeletes egység parancsnokát. Az nem lát semmit a radaron, de amikor kimegy, ő is látja a fénylő valamit. Elindíttat egy vadászgépet az onnan 300 kilométernyire lévő Sharokhi légitámaszpontról, hogy nézzen utána a jelenségnek. Akkor a perzsa légierő az amerikai F4-es (Phantom) vadászgépekkel volt ellátva. Azzal járőröztek az iraki határ közelében, és jártak át kémkedni az akkor még létező Szovjetunió fölé. Amikor a gép körülbelül 50 kilométernyire közelítette meg az izzó gömböt, a műszerei fölmondták a szolgálatot, mintha megszűnt volna az áramellátásuk, és a rádiókapcsolat is megszakadt. A pilóta visszafordul, hogy visszarepüljön a támaszpontjára, és amint az UFÓ-tól elég nagy távolságra kerül, a műszerei újra működnek és a rádiókapcsolat is zavartalan.

Juszefi tábornok 1 óra 40 perckor egy újabb gépet indíttat, ezúttal Parviz Dzsafari, a perzsa légierő egyik élpilótája vezeti at F4-est. Dzsafari – mint öreg ember – maga beszél a filmben, mert a film elkészítésekor, 2014-ben még élt (2018-ban halt meg). Ő sem tűnt szavahihetetlen „nyári Mikulásnak”. Dzsafari: „Ez volt a parancs: megközelíteni és fölismerni, leszállásra kényszeríteni, és ha az nem sikerül, lelőni. Messziről láttam a jelenséget, és amikor kb. 50 kilométernyire közelítettem meg, a radaromon is föltűnt. Akkora volt a radarjele, mint egy Boeing 707-es utasszállító gépnek [melynek radarjel méretét ismerte Dzsafari, korábbi gyakorlatokból], de szemmel ránézve nem tudtam megállapítani, hogy mekkora a »teste«, mert annyira fénylett.” Ez Mooy alezredes Amerikába küldött jelentésében is így áll: „A tárgy méretét nem lehetett fölbecsülni az erős fénysugárzása miatt”. Dzsafarit megdöbbenti a látvány. Az erősen világító fénypont körül függőleges hossztengellyel álló, rombusz alakban négy lámpát lát villogni. A fölső piros, az alsó narancssárga és a szélsők kék és zöld színekben villognak gyorsan. Azonban a radarjel hirtelen „odébbugrik”. Dzsafari szerint másodpercnél rövidebb idő alatt 70 kilométerrel távolabb tűnt föl újra! Ilyesmire józan, földi szerkezet nem lenne képes (szerintem tökrészeg sem...)

Dzsafari (miután újra megközelíti az UFÓ-t): „Egyszer csak azt látom, hogy egy fényes pont kiválik belőle alul, és közeledik felém. Azt hittem, hogy megtámadtak, és egy hőérzékelő rakétát küldtek rám. Le akartam lőni, de amikor éppen hozzáfogtam volna, nálam is megszűntek a műszerek működni és a rádiókapcsolat is erősen zavart volt. A fényes gömb megközelített és elkezdett a gépem körül körözgetni. Képzeljük csak el: közel hangsebességgel repültem és valami körbe-körbe keringett körülöttem, mintha álltam volna! Aztán ezt megunta a fénygömb, visszament és eltűnt a fő-UFÓ-ban”. Dzsafari gépében, amint távolabbra kerül az UFÓ-tól, újra működik minden. Mooy alezredes jelentésében még az is szerepel, hogy ott akkor egy, a közelben elrepülő utasszállító gép műszerfalán is bedobták a törülközőt a műszerek egy ideig.

Dzsafari beszél Juszefivel, aki visszatérést parancsol neki. Igen, de hova? – kérdi Dzsafari. Ne a támaszpontra, hanem Teheránba – hangzik a válasz. Ekkor fölfedez egy fényes gömböt, amely nagy sebességgel zuhan a föld felé. „Nagy robbanásra készültem föl, de a pont lefékezett és megállt a föld fölött.” Dzsafari parancsot kap, hogy azt is próbálja közelebbről megnézni, de amikor közelít, műszerei újra kiesnek a szerepükből... „Ahogy közeledem a teheráni reptérhez, egyszer csak új, ismeretlen járművet pillantok meg. Hengeralakú, egy-egy lámpával a végén és eggyel középen.” Ezt az irányító toronyból is látják, onnan is henger-alakúnak tűnik, és Mooy jelentésében is így van leírva. Másnap Dzsafarit titkos kihallgatásra rendelik Mooy-hoz, de a dolgokat nem lehetett eléggé titokban tartani, mert már az aznapi (szeptember 20-ai) újságban is írnak az esetről. Az örök hitetlenkedők gömbvillámokról mesélnek (napok óta felhő sem volt az égen), és hogy azok közelében is előfordulnak elektro-mágneses csalafintaságok.

Nagyon valószínűtlennek tartom, hogy magasrangú tisztek értekezletét hívták volna össze olyasmi miatt, amit gömbvillámnak is lehetett volna tekinteni. Arról már nem is beszélve, hogy akkor a sok szemtanú mit látott az égen, és mit láttak nem egy, de több radaron. A fénygömb hosszú ideig tartó, egy helyben történő rostokolása sem olyasmi, ami a gömbvillámok szokásaihoz tartozik, pláne nem, ha hetedhét határon felhő sincs, hiszen már az első vadászgép legalább egy negyed óráig volt úton, mire odaért 300 km távolságból. Igaz, Dzsafari elmondta, hogy az események hatására teljesen megzavarodott, és egy darabig fogalma sem volt arról, hogy mit kellene csinálnia ahhoz, hogy a géppel le tudjon szállni. Szerintem ezt nem mondta volna el, ha úgy érezte volna hogy már a tünemény megfigyelésekor is zavarodott lett volna.

Négy hónappal az esemény után, a főparancsnok-helyettes Azarbazin tábornok egy interjúban arról beszél, hogy Perzsia és az USA adatokat szándékozik cserélni UFÓ-kkal kapcsolatos megfigyelésekről.

Hat évvel később, 1982. december 31-én az amerikai DIA (Defense Intelligence Agency), védelmi hírügynökség nyilvánosságra juttatott egy jelentést, amely szakértők elemzése alapján mondja ki, hogy az iráni eset bizonyítja az UFO-jelenségek kikutatásának szükségességét. A jelentés különösen értékeli a radar-följegyzéseket és az UFO rendkívüli mozgásképességéről szóló jelentéseket.

Perzsiában 1979-ben zajlott le az „iszlám forradalom” (mellyel – szerintem – a szerencsétlen nép csöbörből vödörbe került, de ez nem ide tartozik), ennek folytán rengeteg okirat semmisült meg. Ez ügyben nehéz lenne ott írásos bizonyítékokat találni. Az idevágó okiratok pedig az USÁ-ban még ma is titkosak.


Négy évvel a perzsiai „UFÓ-látás” és -üldözés után, 1980. július 3-án az USA védelmi minisztériuma olyan UFO-esetről tudósított, amelynek – fényes nappal lévén – többszáz szemtanúja volt. 1980. április 11-én Peruban, a Mariano Melgar nevű légitámaszpont fölött korán reggel megjelent a tiltott légtérben egy „balon”. Legalábbis annak nézték eleinte. Ez volt akkor Peru legfontosabb légitámaszpontja, ahol fegyvereket és harci repülőgépeket tartottak. 1800 ember dolgozott ott (akik közül csak az nem látta az UFÓ-t, aki nem nézett oda). Akármi volt is, amit láttak, „ellenséges berepülőnek” tekintették, amelynek semmi keresni valója nincs a reptér fölötti légtérben. Fölküldtek egy vadászgépet, hogy lője le a betolakodót. A pilóta Oscar Santa Maria volt, a gépe pedig egy Su 22-es szovjet gyártmányú repülő, 30 mm-es gépágyúval ellátva. A pilóta, aki a lövési parancsot már fölszálláskor megkapta, 2500 méter magasságban kezdte a támadást. 64 lövedéket eresztett az UFÓ-ba, minden látható kártétel nélkül. Elámult azon, hogy a golyók egyszerűen eltűntek az ismeretlen járműben. Másodszor is megpróbálta megtámadni az UFÓ-t, de az akkor kitért előle és gyorsan fölszállt magasra. Többször is üldözőbe veszi, de úgy tűnik, mintha az a valami játszana vele. Előfordul, hogy már megközelíti az óránkénti 2000 km-es sebességet, de nem éri utol. Közben már fölkerült 20 km magasra, túllépve a Su 22-es ajánlatos bevethetőségi, legnagyobb magasságát, amikor megszólalt a vészjelző, mely szerint fogytán van az üzemanyaga. Oscar kénytelen volt föladni a további üldözést. Az egész hajsza 22 percig tartott, és leszállása után az UFO még két óra hosszat tanácstalankodott a reptér fölött. A pilóta nem gömbnek látta a járművet, hanem inkább laposabbra nyomott fánk alakúnak, amelynek kereken 10 m az átmérője. Fölül krémszínű „zománc” kupolát látott, alul fémes csillogású felületet. Nem látott rajta se szárnyakat, se hajtóműveket, se ablakokat, se antennákat...


Megjegyzem, az nem tanúskodik a legfinomabb vendéglátói modorról, hogy mi mindenre és azonnal lövünk! Legkésőbb, amikor már nyilvánvaló volt, hogy UFÓ-ról van szó, én megeresztettem volna feléjük valami rövid kis üzenetet bármelyik nyelven (lehetőleg nem amerikai angolul, mert azt ők sem értik). Ha régen figyelnek minket, akkor nyilván értik már néhány nyelvünket. Valahogy így: „Tisztelt UFisták, mondják már, hogy békés szándékkal jöttek, mert mi itt a Földön még a saját árnyékunkat is ellenségnek nézzük, és előbb lövünk, aztán kérdezzük csak meg – jó esetben –, hogy KI vagy?” Ennyit megérdemeltek volna a 30 mm-es gépágyú golyók előtt...


(innen folytatjuk)

 

Kapcsolódó írásaink:





103 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page