Gyimóthy Gábor: Beszéljünk az UFÓ-król! (7., befejező rész)

Nézzük a másik lehetetlen „lehetőséget”, azt ugyanis, hogy az UFÓ-k a jövőből idevetemedett időgépek. Tegyük fel, hogy – amit nagyon nem hiszek – létezhetnek időutazások, mondjuk a jelenből a múltba. Hogy ez lehetetlen, azt azzal szokták magyarázni, hogy akkor valaki a múltba visszamehetne, megölhetné az egyik nagyapját, mielőtt a saját anyja vagy apja megszületett volna, tehát akkor ő sem létezhetne a jelenben. Erre azt mondhatnánk, hogy na bumm! Hát nem azért menne a múltba, hogy ott bárkit is megöljön, és akkor minden rendben van, nem? Bizony semmi sincs rendben, mert lehetetlen lenne úgy a múltba mennie, hogy ott semmit sem változtat meg. És a múltban történő legkisebb változás is óriási kihatással lehetne az időutazó jelenére.

Az időjárást jóslók szokták szemléltetni saját szakmájuk nyomorát, ugyanis azt, hogy milyen nehéz megjósolni a bekövetkezendő időt, hiszen azzal, hogy ha a Föld egyik felén egy lepke kettőt-hármat csap a szárnyával, az a Föld másik felén vihart okozhat. És ez így is van, csak nehéz elképzelni. Nem a lepke szárnycsapása okozza a vihart közvetlenül, hanem az a kezdet, amit a kis légörvénnyel okozott. Vegyünk erre is egy – bár hajánál fogva előragadott, de – szemléltető példát. Mindenki játszott már úgy dominó lapkákkal, hogy azokat sorbaállította, és amikor megpöccintette az első dominót, a sor végig ledőlt. Ha elég kicsik a dominólapkák, akkor egy lepkeszárny lendítése is fölbillentheti az első dominót. Most akkor képzeljük el, hogy egy nagyon nagy síkságon állítunk föl egy nagyon sok dominóból álló sort, de úgy, hogy mindegyik lapka egy kicsit nagyobb a mögötte állónál. Az első lapkát földönthetné a (gonosz) lepke, az utolsó lapka nagyobb lenne a felhőkarcolóknál, és amikor földűl, földrengést okozna. A lepke szárnylendítése okozta a földrengést? Nem, hanem az óriáslapka eldőlése. Eldőlt volna az óriás lapka, ha a lepke nem pöccinti meg az első dominót? Nem. Tehát akkor – nagyon közvetve – mégiscsak a lepke okozta a földrengést... Ezért nem lehet a múltba utazni, még akkor sem, ha azt valami furcsa fizika megengedné is. A múltba visszamenve, valami egészen kis apróság megváltoztatása őrült nagy kihatással lehetne a jelenre, nagyon rossz esetben megakadályozhatná a jelen létrejöttét.

Tegyük föl azonban, hogy mégiscsak vissza lehetne utazni a múltba, valami ügyes időgéppel. Akkor a jövőből is vissza lehetne utazni a mi jelenünkbe. Világos, hogy az UFÓ-k, ha időgépek lennének, nem a múltból jönnének, mert hiszen akkor még nem voltak, hanem a jövőből. Elképzelhető-e ez? Igen, két esetben.

Az egyik eset, hogy létezhet időutazás (amit persze nagyon nem hiszünk). A másik, hogy akkor az idő nem lenne más, mint az elejétől végéig már lezajlott folyamat. (Most ne akadjunk fönn azon, hogy volt-e eleje és – nem lesz-e, de – volt-e vége? Hiszen ha már lezajlott, akkor a vége nem lesz, hanem volt.) És ennek a folyamatnak valahol a közepén tanyázunk egy ponton a saját jelenünkkel. Azaz, ha ma a jövőből idetévedt időgépekkel találkozunk, akkor az nem jelenthet mást, minthogy ma, a mi jelenünkben (jelenünk alatt) már valahol létezik a jövő is. Csakhogy az idő – szerintem – olyan mint az a víz, amely, nagy esőzések folytán berohan egy kiszáradt folyómederbe: eleje van. És ez az eleje a jelen. Miután a vízár elejébe se hozható víz a folyómedernek abból a részéből, ahol még száraz, mert ott még nincs víz, a jelenbe se jöhet valami a jövőből, ami még nincs. Még akkor se, ha lehetne az időben – elméletileg – utazni!

Akkor mik az UFÓ-k? Párhuzamosan létező világegyetemekből lógtak át ide egy kicsit körülnézni? Ilyen világegyetemek létezhetnek, sőt elméleti okoskodás után, akár ki is mondhatnánk, hogy létezniük kell, de bizonyítékaikat – ebben a világegyetemben – hiába keresnénk. És annak a lehetősége, hogy onnan valaki ide átkiránduljon, nagyon sokkal kisebb, mint annak, hogy idejöjjön egy – mondjuk – ötmiliárd (egy l-lel, mert így ejtjük!) fényévnyire lévő, csinos tejútrendszerből.

Van olyan elmélet, mely szerint a világunk nem valóság, és persze mi sem vagyunk azok, hanem óriási, értelmes lények hatalmas számítógépében csupán színlelés az egész világunk. Mégpedig olyan tökéletes szimuláció, hogy a beleszimulált lények – mi – magunkat valóságnak tartjuk az egész világgal együtt. Ez az elmélet bármennyire látszik badarságnak és lehetetlenségnek, ha tényleg ez lenne a mi valóságunk, akkor ez lenne a legészszerűbb magyarázata az UFÓ-knak, mert akkor a számítógépet kezelő lények olyan „valóságokat” varázsolhatnának a szemünk elé, amilyet csak akarnak. Akkor az nekünk nem tűnne valamiféle káprázatnak, hanem kézzel fogható valóságnak.

Egy másik lehetetlen „lehetősége” a szemünk elé varázsolt valóságnak, hogy valahol a távolban ülő értelmes lények kísérleteznek velünk és telepatikus sugarakkal ültetnek a fejünkbe valósnak tűnő UFÓ-látványokat. Ehhez persze egyáltalán létezniük kellene telepatikus sugaraknak, ráadásul legalább olyan szorosan nyalábolva, mint ahogy a fénysugarak vannak a lézerekben.

Még valami jutott eszembe – egy további lehetetlen „lehetőség”. Képzeljük el, hogy a Földön már sok tíz-, vagy akár százezer évvel ezelőtt létezett egy technikát használó civilizáció, amelynek a mi, mai szintünknél sokkal fejlettebb volt a technikája, és ennek a civilizációnak az „emberei” még ma is léteznek valahol itt a Földön. Elképzelhető lenne ez egyáltalán? Szerintem nem, de nézzük, hogy miért. Mindjárt az első kérdés, amit a távoli idegenekkel kapcsolatban is föltettünk: mit akarnak tőlünk? Mit akarhatnak tőlünk? Miért játszanának velünk „komámasszony, hol az ollót”, ahelyett, hogy kapcsolatba lépnének velünk? Egy olyan civilizációnak – még ha egymilió (!) évvel ezelőtt létezett volna is –, amely UFO módra cikázó tárgyak elkészítésére képes, ezer nyoma lenne a Földön, még akkor is, ha hajdanában teljesen eltűnt volna. Hát még akkor, ha még mindig létezik! Hol bujkáltak volna azóta? Hol bujkálnak most? Hol a támaszpontjuk, talán a tenger alatt? Miért? Miből élnek? Hol gyártják az UFÓ-ikat, vagy hol javítják azokat? Azok netán százezer éve működőképesek, és azóta se romlott el bennük semmi? Az ilyesmihez őrületes „infrastruktúra” kellene, ezt nem lehetne intézni – mondjuk – egy eddig föl nem fedezett barlangban. Ha még mindig léteznek, akkor azóta folyamatosan létezniük kellett. Mikor jutott eszükbe, hogy elbújnak előlünk, a serdülő, új civilizáció elől? Mi okuk lett volna erre? Hányan vannak? Ha itt bujkálnak, akkor csak nagyon kevesen lehetnének, mert a Földnek alig van ma olyan pontja, ahol sokan bujkálhatnának. És akkor azt a kis létszámot évezredek óta változatlanul tartják? – És még rengeteg további kérdést lehetne föltenni velük kapcsolatban. Fogadjuk el inkább, hogy ez az eddig fölsorolt lehetetlenségek közé vidáman besorolható. „Lehetőségi foka” kicsit sem nagyobb a távoli idegenek itteni UFÓ-zgatásának lehetőségénél.

Vagy nem itt a Földön, hanem, mondjuk, egy Jupiter-holdon léteznek? Ezt nem csak az ottani „élhetetlenségi” körülmények teszik nagyon valószínűtlenné, hanem az is, hogy azokon a holdakon már régen fölfedeztük volna őket. 60-70 évvel ezelőtt még elképzelhető lett volna, hogy egy ilyen feltevésnek lenne valami alapja, de ma már ehhez is túl sokat tudunk. A dolog nyugodtan kizárható. És különben is, onnan tényleg ide lehetne jönni, de onnan sem pillanatok alatt, és nem azért, hogy aztán az itt töltött idő alatt idétlenkedésekkel foglalkozzon bárki is.

Szóval, nem tudom, hogy mik az UFÓ-k, de nagyon jó lenne tudni.

Mi mindent kellene feltételezni, azaz, mi mindennek kellene megvalósíthatónak lennie ahhoz, hogy azok legyenek, aminek tűnnek, vagyis olyan járművek, amelyekben viszonylagosan magas, de egyoldalú (vagy egyoldalúra beállított) értelmű robotok ülnek?

Valahonnan jönniük kell, ami valószínűleg nagyon messze van. Ehhez olyan sebességre lenne szükségük, ami a fénysebesség százszorosa, vagy akár ezerszerese (mai ismereteink szerint ez lehetetlenség). Olyan energiára lenne szükségük, amelyhez képest az általunk ismert lehető legnagyobb energia forrás – az anyag és ellenanyag (antimatéria) egymásnak eresztése – kutya füle. Vagy olyan lényeknek kellene lenniük – az „otthon ülőknek” is, és az ideküldött robotjaiknak is – amelyeknek nem számít az idő. Mindegy nekik, hogy ezer, vagy tízezer, vagy akár százezer évig vannak úton. Vagy itt vannak valahol a közelünkben, ahol olyanok az életkörülmények, amelyeknél mi el sem tudjuk képzelni az életet, de főleg nem a magas technikai szinten álló civilizációt. Vagy még sokkal közelebb léteznek hozzánk, de láthatatlanná tudják tenni magukat (akkor viszont miért láthatók néha a járműveik?). Olyan hírközlő eszközeik, módszereik vannak, amelyeket mi nem tudunk „lefülelni”.

Mint látjuk, csupa lehetetlenség – mai szemmel (ésszel) nézve. De ha ezeknek a lehetetlenségeknek bármelyikét (vagy akár mindegyikét) valahol már lehetőséggé változtatták, akkor a mi technikánk és tudományunk előtt még óriási fejlődési út áll és nyitott ajtók minden irányban.

Hajrá földi tudomány!!

Zollikerberg, 2022 VIII. 11.

Kapcsolódó írásaink:

Gyimóthy Gábor: Beszéljünk az UFÓ-król! (7., befejező rész)

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK