top of page

Gyimóthy Gábor: Színes vers I. (avagy az „egyszerű” magyar többesszám)




Anyanyelveden könnyedén

és hibátlanul beszélsz?

Észre sem veszed, mekkora

kivétel-halomban élsz!


Igaz, a szó többesszámban

mindig k-ra végződik,

ámde nézzük meg, hogy elé

mennyi minden tévődik.


Mélyebben beletekintve,

engem elkap az aggály:

csupán kivétel létezik,

és talán nincs is szabály...?


Vegyünk egyszótagú szókat

s mássalhangzó végződést,

figyeljük, hogy mi szabja meg

a kötőhang-képződést.


A bej, a fej, a hely, a tej,

lesznek bejek, fejek, helyek

és tejek is – amint látjuk,

ettől nem fájnak a fejek.


A bőr, a csőr, az őr, a szőr,

sőt a tőr is, íme kérem,

bőrök, csőrök, őrök, szőrök,

s tőrökké változnak szépen.


A csap, a lap, a nap, a pap,

lesznek csapok, lapok, napok

és hát papok. Itt is látjuk,

hogy nagy zajt ezzel sem csapok.


A kötőhang a k előtt

lehet e, vagy ö, vagy o,

ám szabálytalan kötőhang-

nak az a sem mondható.


Változik a magánhangzó,

s néha meg is rövidül,

avagy a kötőhang előtt

egy beiktatott v ül.


A bél, a dél, a fél, a nyél,

szél, a tél, a cél s az él,

egyszeriben háromféle

többesszámról is mesél:


Belek, delek, felek, nyelek

és a szelek és telek,

de a céltól és az éltől,

kimondottan féltelek!


Mert azoknak többesszáma

a célok és az élek!

Az é hang itt nem változott –

látod, miről beszélek?!


Hiszen lehetett volna az

élből is akár az elek...

De azt félreérthetnénk, mert

azok lehetnének l-ek.


(Micimackó mondta, hogy a

Trotechnikus mindig Elek.)

S megsúgom, előfordulhat,

hogy nem többesszám a telek.


Vegyünk most egy hosszabbacskát:

gyár, szár, tár, vár, zár és bár,

és barátaikat sorban:

a szép cár, kár, pár és sár.


Gyárak, szárak, tárak, várak

és a zárak e szavak.

Na de aztán: bárok, cárok,

párok, károk és sarak !


A nyál, a sál, a szál, a tál,

váll és a bál ez a sor,

nézzük, hogy mi lesz belőlük,

mit szimatol itt az orr?


Nyálak, sálak, szálak, tálak,

vállak, viszont a bálok...

Ennek magyarázatával

elő biz’ én nem állok.


Hasonlón az előbbihez:

háj, máj, száj, táj és a báj,

az egyik szónak a foga

másik kötőhangra fáj!


Hájak, májak, szájak, tájak,

ámde kihág a bájok.

S ezzel is a szép nyelvünknek

rejtélyeiben vájok...


A fok, az ok, a tok, a sok:

fokok, okok, tokok, sokak!

Sok mindenbe beletörnek

a magyar-tanuló fogak...


A lak, a szak, a vak s a nyak,

egyike kakukktojás.

Lakok, szakok, vakok, nyakak.

Sor vége a rendhagyás.


A gén, a kén, a mén, a szén,

hangzásra mind azonos.

Gének, kének, mének, szenek:

eme sor is furfangos !


Ám nézzünk most egy hosszabb sort:

ház, máz, láz, váz, száz és gáz,

házak, mázak, lázak, vázak,

százak s gázok. – Jól vigyázz!


A dög, rög, szög s a bűz, szűz, tűz

szintén furcsa szerzetek:

dögök, rögök, ámde szögek,

bűzök, szűzek és tüzek !


Had, vad, pad és az éj, kéj, héj:

hadak, vadak, viszont padok,

éjek, kéjek, ámde héjak.

(Magyarázatot nem adok...)


Méz és mézek, géz és gézek,

kéz és kezek, réz és rezek.

Mért váltak itt két csoportra,

hiszen egybehangzók ezek?!


A kas, a sas, a has, a vas:

kasok, sasok, hasak, vasak!

Szétvállt itt a négy ikerszó,

a többesszám már két tasak.


A fal, a hal, a dal, a bal,

lesznek falak és halak,

ellenben dalok és balok.

(Nyelv, én meg nem áldalak...)


És félszegen megkérdem, hogy

mi rendhagyó s hol a szabály?

A magyarázhatóságot

messzire vitte az apály...


Cég, bég, lég, vég, jég és az ég

többesszámban íme ezek:

cégek, bégek, légek, végek,

viszont aztán jegek s egek...


A vér, a bér, a csér, a dér

az ér s a tér ide állnak,

s vérek, bérek, csérek, derek,

erek, terek, szalutálnak !


A haj, a vaj, a baj, a zaj,

ugyancsak fura fajok:

lesznek hajak, avagy vajak,

vagy hát bajok és zajok.


A lét, a rét, a tét, a hét:

létek, rétek, tétek, hetek-

ké válnak a többesszámban,

amiről én nem tehetek...


Az árnak négy értelme van,

kettő többesszáma árok,

két másiké pedig árak !

(És van egyesszámú árok...)


Ing és fing lesz: ing-ek, fing-ok,

láb: lábak és báb: bábok.

Íz: ízek és víz: vizek lám,

és ezekért jótállok.


A : tűk lesz, a : vek,

az őz: őz-ek, a gőz: gőz-ök,

a túsz: túszok, a húsz: huszak...

Ezen kicsit elidőzök.


Magánhangzó-végződésnél

sem világos, mi a szabály,

mert a megrögzött rendhagyás

ott is valóságos ragály:


és javak, szó és szavak,

de lehetnek jók és szók.

és havak, tó és tavak,

és lovak, és sók...


A cső, a , a , azaz

a , a , a viszont

ugyancsak kétfelé válik,

két külön csoportba ront:


csövek, kövek, tövek és hát

a hők, a nők és a vők

jól érzik magukat külön,

és kicsit sem kártevők...


Kezdjem most a két-szótagú

szavakat is megpiszkálni?

Lássuk, saru, zsaru, daru

szavunkat többessé válni:


saruk lesz és zsaruk lesz és

aztán darvak (s néha daruk).

És további kétszótagúk

nyújtogatják felém karuk:


gyalu, zsalu, falu szavunk

készülődik itt most nagyon:

gyaluk, zsaluk, viszont falvak

Ámde itt most abbahagyom...


Ó, te szegény idegen, ha

azt mesélték teneked,

a magyarban nincs kivétel,

könnyű lesz az életed...


Tényleg nincsen! A többesszám

vége nálunk mindig k!

(Csakhogy sajnos nagyon gyakran

kötőhang is kell hozzá...)


De ez a mi nyelvtanunknak

csupán picike atomja...

Terád gondolok idegen,

s ez a kedélyemet nyomja...



Zollikerberg, 2022 IX. 10.


 

Kapcsolódó írásaink:







81 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page