Gyimóthy Gábor: A világ és az élet

A világ és az élet

Noha látjuk a világot, körülvitatott a helyzet, ha a kérdést feszegetjük, milyen volt, s hogy volt-e kezdet ? Volt valami energia, ám még nem tellett a fényre. Aztán nagynehezen mégis. sor került a Hidrogénre. És az sűrűsödni kezdett, központ felé nehézkedve és egyszercsak csillagoknak kigyúlni jött meg a kedve. Az anyagból újra éledt iszonyatos energia ! S a csillagnak nem sikerült önmagába omlania. Elemek jöttek így létre, ki ne felejtsük a vasat ! Ám ezután a csillagnak erőforrása elapadt. Szerencsére volt nagy csillag, s annál megszűntek a gátak: önmagukba roskadások azoknál valóra váltak. Rettenetes robbanással – környezetét dehogy óvva – pusztult a hatalmas csillag, becenevén: szupernóva. Nagy kegyesen szerteszórt így vason túli, sok elemet, mely benne a robbanáskor – és előtte – keletkezett. És a szétoszló törmelék ? – Soká keresheted, nincs-e – a nagy világegyetemnek hasonlóan becses kincse... E kozmikus szemétdombra joggal irányul figyelem: benne volt az összes fontos, élethez szükséges elem. Ebből van a Naprendszerünk és hát ebből vagyunk mi is. (Aki ma mást állítana, annak elmélete hamis.) Ámde ezt a törmeléket előbb össze kell még „fújni”, mert ebből – segítség nélkül – semmi sem tud alakulni. Új robbanások kellettek, azaz újabb szupernóvák, s hozzá még évmiliárdok, és nem hetek, napok, órák... Így született a világba nem csak a mi Naprendszerünk. Ezt találjuk a Tejúton, azon akárhová megyünk. Véletlen, hogy a mi Napunk olyan forró s pont akkora, évmiliárdnyi fejlődést enged hosszú életkora. És a Földünk véletlenül tőle olyan messze kering, hogy nem válnak gőzzé és nem fagynak be a tengereink. Földünk forgástengelyének hajlásszöge éppen olyan, hogy évszakok változása szerencsés és örök folyam. Földünk mérete akkora, hogy benne az olvadt fémek mágneses teret képeznek: keringnek a fémörvények. Véletlen hát, hogy Napunknak haragosan fúvó szele nem fújja el légkörünket: a mágnestér elbír vele ! Az is véletlen talán – és nem tudom, ezért ki fizet ? – pont a Földön találni a rettentő tömegű vizet. Véletlenül Holdunk is van, és vigyáz rá őfelsége, hogy a Földünk tengelyének ne változzék ferdesége. S ár-apályról gondoskodik. Ennek folytán könnyen lehet, ezzel okozta partokon, az életet keltő teret. Aztán ott van a Jupiter, Földünknek hatalmas bátyja, ránk-veszélyes kisbolygóknak nagy részét magához rántja. Azt nem tudjuk, hogy miért van, de tán véletlen – úgy hiszem: a földrészek úgy úszkálnak, mint a jégtáblák a vizen. Ezzel lassan kevergetik Földünk kérgének anyagát, keletkeztetve eközben tűzhányóknak hosszú sorát. Hogy a tűzhányó csak pusztít ? Ebben tévedsz ám, barátom. Új anyagot hoz a mélyből, aminek sok hasznát látom. És mélyen a tenger alatt forró vegy-keverék tör föl. Van elmélet, amely szerint élet alakult e szörpből... S ha a véletlenek során bátran eggyel tovább megyünk: Tejutunknak milyen táján található Naprendszerünk ? Ott, ahol nincs gammasugár, robbanni vágyó csillagok, s közel négymilliárd éve nem tűntek föl komoly bajok. Azaz, dehogynem: az élet ötször majdhogynem kipusztult, de a véletlenek folytán, eddig mindig újraindult. Véletlenek elképesztő, hihetetlen láncolata ! Hogy itt legyünk a Földtekén, ez volt tán a „föladata” ? Énszerintem, ebben hinni, nem helyes szemlélet. Hanem, mert mindez így történt, jöhetett az élet ! Ha nem létezett volna e véletlenek sora, ki e kérdésen tűnődne, nem jön létre soha... Más kérdés, hogy van-e ilyen, hasonlón szerencsés naprendszer, vagy bolygó és tán ilyen „életkeltés” ? Tejutunkban lehet akár egybilió bolygó ! Számítok rá, hogy hírt kapunk, örök kérdést oldót...

Zollikerberg, 2019 VI. 25.

Kapcsolódó írásaink:

Gyimóthy Gábor: A világ és az élet

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK