top of page

Gyimóthy Gábor: 1946 Karácsonya – Zenei pillanatkép




Szeretnék visszavarázsolni egy rövid időszakot. Csak magamnak, mert hát mindenki másnak, aki olvassa ezt az írást ez nem lehet visszavarázslás, hiszen nem élte át. Talán olyan valakiben, aki velem egyidős, vagy még talán idősebb is fölidézhet egyes emlékeket, mások pedig úgy olvashatják, hallgathatják, mint ahogy az ember egy régi fényképet nézeget, amely akkor készült, amikor még nem volt a világon.


Valamikor szeptemberben kerültem Budára, mert kezdődött az iskolaév. A falunkban, Nádasdon csak négy elemi volt akkor. Én meg már elmúltam tíz éves. Folytatni kellett az iskolát. Akkor az elemi után a gimnázium kezdődött, azaz az, ami ma az általános iskola ötödik osztálya. Nagybácsiméknál laktam a Bartók Béla út elején, de már túl a Körtéren, a kelenföldi pályaudvar felé.


Emlékeimben csak szürkeséget látok, pedig biztos volt napos idő is a karácsonyi szünet kezdetéig, de a rengeteg rom miatt nem volt színes a világ. Csak a Szabadsághíd állt, az összes többi híd még a Dunában hevert és nagyon szomorú hangulatot keltett. Az iskola mindjárt a Fehérvári út elején volt. Udvara, ahol játszani lehetett volna, nem volt, illetve romok takarták. Ezért aztán az órák közti szünetekben párosával sétáltunk a folyosókon sorokban. Tornaóra helyett (mert tornaterem sem volt) romot takarítottunk. Láncban álva adogattuk egymásnak a téglákat.

De azért az élet már elkezdődött. Valamelyik pesti moziban Játszották Tarzán titkos kincsét (Johnny Weissmüllerrel a főszerepben), amit persze megnéztem. Még egy filmre emlékszem, amit a Simplon moziban játszottak (ez a mozi ott volt szinte a szomszéd házban). Ugyancsak amerikai film volt, a Téli szerenád. Már csak arra emlékszem, hogy zenés film volt és rengeteget síztek benne. És ha igaz, ez a szám is a zenéjéhez tartozott: Laughing On The Outside, Cryining On The Inside. Itt Dinah Shore énekli:

 


A szám magyar változatát csak jóval később ismertem meg, Anyu szokta énekelni: Te nem hazudsz, mert jó vagy.


Abban az évben már novemberben nagy hidegek voltak. A Fadrusz utca és a Feneketlen tó közötti teniszpályákat műjégpályává alakították és azon vidáman korcsolyázgatott a nép. Az iskolára már alig emlékszem, mármint arra, hogy ott valamit tanultam is volna. BCG oltást kaptunk és én voltam az egyetlen, akinél az oltás „megeredt”. A többi gyerek már túl volt a tüdőfertőzésen. És bárányhimlőt is kaptam. Egy valamire azért mégis emlékszem. A Bartók Béla utat a Fehérvári úttal egy rövid utcácska köti össze, azon jártam át az iskolába. Nem tudom, akkor mi volt a neve, ma Vásárhelyi Pál utca. Ott volt egy üzlet, amely sokmindent árult, de főleg minden olyan holmit, amit az iskolában lehet használni: füzeteket, írószereket, radirgumit és rengeteg gyönyörű színes papírt. A rajzórán kaptunk egyszer egy olyan föladatot, hogy ragasztgassunk színes papírokból valamilyen képet. Ez nekem annyira megtetszett, hogy attól kezdve nem is nagyon törődtem mással, csak ragasztgattam és ragasztgattam. Valószínűleg ezért nem emlékszem arra, hogy valamit  tanultam is. Nyilván nem is tanultam... És persze vásároltam a színes papírokat.


Nagybácsiméknak valami folyószámla féleségük volt az üzletben (Nagybácsim ott vehette a kottákat a zeneszerzéséhez), amit biztos mindig a hónap végén egyenlítettek ki, de egyszer – ez talán november közepén volt – fölszóltak az üzletből, hogy a számlán kezdenek csillagászati számok gyülemleni... Fogalmam sem volt a pénzről, hogy annak milyen értéke  van, és hogy az nincs csak úgy. Azt valahogy meg kell szerezni. Rossz esetben még talán dolgozni is kell érte... Elmagyarázták, hogy nem vásárolhatom föl a kerület teljes színespapír készletét. A pénzhez később sem javult a viszonyom. Ezért nem lettem miliomos.


Tulajdonképpen fütyültem a pénzre, világ életemben. Dolgoztam érte, mert szükségem volt rá, de hogy törjem is magam a megszerzéséért, eszembe se jutott. De ha odajutott volna, valószínűleg méltóságomon alulinak tartottam volna az ügyet.


Aztán kitört a karácsonyi szünet. Apu jött föl értem Nádasdról. Kimentünk érte a Kelenföldi pályaudvarra. Úgy emlékszem, hogy másnap már indultunk is, de mintha a Keletiből indultunk volna (ami persze teljesen lényegtelen nem csak azért, mert annak maholnap 74 éve lesz, hanem a történet szempontjából is...). A vonat sötét volt és piszkos. Az akkor még létező, Szabad Száj című vicclapot olvastam, de amikor besötétedett, abba kellett hagynom az olvasást, mert a vagonban lévő lámpa rettenetesen gyengén égett.


Pécsre érkezve elmentünk a János utcába, ahol Nagymamám és Dédnagymamám lakott. Pécsnek nagyon szeretem az éghajlatát, de ott néha rondán tud fújni a szél. Az utcai lámpákat fölül fedél takarta, talán még a háború óta az elsötétítés miatt. Ha szél fújta a János utcai lámpákat, úgy billegtek, hogy néha csak a fedelüket mutatták, azaz nem lehetett a fényüket látni. És mert ezt össze-vissza csinálták, az egész utca lámpasora ki-be-kapcsolódónak látszott (ahogy persze, nem csak a János utcai lámpák csináltak). Néha a városokban egy-egy hosszabb úton sárga-villogóra kapcsolják a villanyrendőröket. A lámpák zavaros ki-be-kapcsolgatásáról mindig a pécsi szelek jutnak eszembe.


Másnap vonaton mentünk Pécsváradra, ahova lovaskocsi jött értünk Nádasdról. Igen, akkor Pestről Nádasdra jutni, kisebbfajta világutazásnak számított. Hátmég, ha hó lett volna, ami azon a télen talán nem is volt. Erre már nem emlékszem. Sőt sajnos már a Karácsonyra se emlékszem, csak az estékre és erről, ezeknek az estéknek a hangulatáról akarok írni. Csak a szalont és a hálószobát fűtöttük. A szobákban cserépkályhák voltak és fölösleges munka lett volna ott is fűteni, ahol csak rövid ideig tartózkodtunk.


A könyvolvasáson kívül a rádió volt az egyetlen szórakozási lehetőség. (Volt ugyan egy ősi gramofonunk, ami rúgóval működött, azaz föl kellett húzni, hogy forogjon rajta a lemez, de az akkora volt, mint egy kisebbfajta kutyaól. Télen valamelyik hideg szobában ácsorgott. És lemez is – ami akkor még sellakkból volt – alig volt hozzá négy-ötnél több.) Az opera közvetítéseket nagy áhitattal halgatta a család, de persze gyakran csak valami szórakoztató zene szólt. Rengeteg magyar szám hangzott el, mert akkor még Karády dalai sem voltak tiltottak, mint 1949-től kezdve, sok minden mással együtt. Számomra újak voltak a részletek Kálmán Imre operettjeiből, amelyek viszont a háború végén nem voltak „politikailag korrektek”. És persze, mert Karácsony volt (vagy néhány nappal előtte), két magyar számra emlékszem élénken: Jön a fehér Karácsony (mit vegyek néked én?) és Még néhány perc és éjfélt üt az óra. Arra már nem emlékszem, hogy ezeket ki énekelte. Ám volt valami amerikai katonáknak szóló adás, de az is lehet, hogy azt a magyar rádió átvette. Ha jól emlékszem fél tíztől tízig tartott és ezalatt lejátszottak kereken tíz számot. Két Öcsém olyankor már rendszerint aludt. Csak hárman voltunk a szobában és egyáltalán nem a zenehallgatás volt a fő foglalkozásunk, de a rádió mindig be volt kapcsolva. Mindenki csinált valamit. Szüleim rendszerint olvastak én meg játszottam. Volt egy Märklin építőszekrényem, amely szinte állandó játékom volt. A kályhában, ha akkor már nem is pattogott, de még égett a tűz. A fél óra műsorát természetesen az újabb, vagy nem túl régi slágerekből állították össze. Akkor a számoknak még dallamuk, ütemük és élvezhető szövegük is volt, és évekig voltak műsorra tehetők. Ezt sajnos a mai popzene fölbukkanása tönkretette és ellehetetlenítette. Nem csak azért, mert amit a mai fiatalok szórakoztató zenének tartanak, az nem más mint sok hangszerrel elkövetett rettenetes zaj. És nem csak azért, mert valamire való szöveget kár is lenne a számokba beleölni, hiszen a zajtól amúgyse lehetne megérteni, hanem mert olyan gyorsan követik egymást az újabb ricsajok, hogy a néhány évvel ezelőtti már „oldinak” számít.


Az akkori számok azóta se tűntek el teljesen, ezért nem merültek feledésbe és az ember nem csak szívesen hallja némelyiket, hanem gyakran el is fütyüli. A mai számok – szerencsére – végképp eltűnnek, de dallamnélküliségük miatt úgysem lehetne elfütyülni egyiket sem. Megpróbáltam összeszedni azokat a számokat, amelyekre még emlékeztem. Nehéz volt, mert – noha sok dallamot sikerült megjegyeznem – legtöbbjüknek se a címét se az előadójának a nevét nem tudtam. De hát mire jó a számítógép és a világháló? Sok esetben sikerült azt a felvételt elcsípnem, amit akkor játszhattak, mert 1946-ból, vagy az azt megelőző évekből származik. Itt van mindjárt a To Each His Own a The Ink Spot előadásában:

    

 

Túl sokat nem tudtam összeszedni. Nemcsak azért, mert játék közben természetesen nem a számokra öszpontosítottam, és nemcsak azért mert a memóriám meglehetősen molyrágta, hanem mert akkor nem volt olyan rengeteg szám, amit az akkori közönség szívesen hallgatott és ezért mérget lehetett venni arra, hogy jónéhány szám három naponként ismétlődik. A következő felvételnél nem mernék megesküdni rá, hogy az akkor játszottat találtam meg. Doing What Commes Naturally, Dinah Shore előadásában:

 


Na persze azt mondanom sem kell, hogy akkor az összes Glenn Miller szám nagy divatban volt, de ebbe az összeállításba csak azokat vettem bele, amelyekre azokból a félórás műsorokból emlékszem. Nevéről akkor fogalmam se volt. 1957-ben, valószínűleg Linzben láttam a Glenn Miller Story című filmet. Akkor jöttem rá, hogy ő volt a rengeteg jól ismert (és jó!) szám szerzője. Addig a nevét se hallottam, vagy nem figyeltem rá. Itt van tőle az egyik legismertebb szám, az In the Mood:

 

 

Aztán egy vidám szám Johnny Mercer előadásában: Zip-a-Dee-Doodah



A következő: Five Minutes More és Frank Sinatra énekli:

 

 

És még egy Glenn Miller szám: Moonlight Serenade


 

Szegény Glenn Miller nem érte meg a háború végét. 1944 december 15.-én valami kis repülőgépen tartott Angliából Párizsba és a La Manche csatorna fölött tűnt el. Nem harci géppel ment és nem egyedül. Nem lőtték le a gépet. Német gépek a közelben sem voltak. Azt sem lehet tudni, hogy mit akartak Párizsban. Nagy valószínűség szerint szórakozni indultak. Párizs akkor már nem volt német megszállás alatt. Eltűnését nem nagyon vizsgálták, mert a háború még javában folyt.


A következő elmélet a legvalószínűbb: rengeteg angol, négymotoros bombázó indult, hogy megbombázzanak egy német várost, de a védelmükre szánt vadászgépek nem tudtak elindulni a rossz idő miatt (azok mindig később indultak, mert gyorsabbak voltak). Ezért a bombázók visszafordultak, de tele bombával túl veszélyes lett volna a leszállás. Ilyenkor a La Manche csatorna fölött egyszerűen leszórták a bombáikat. Egy ilyen bomba találhatta el az alacsonyabban repülő gépet.

  

A következő szám a Let It Snow, Let It Snow, Let It Snow és Vaughn Monroe adja elő (ezt, a hangzása miatt Anyuval így énekeltük: te disznó, te disznó, te disznó…):

 


Aztán itt van egy szám, amely talán a második legjellegzetesebben idézi azoknak az estéknek a hangulatát (az első a To Each His Own), az It’s Been a Long, Long Time. Bing Crosby énekli:


 

Ez valószínűleg az akkori (az eredeti) felvétel, de azért idemásolom egy későbbi, kicsit lendületesebb felvétel címsorát is. Ezt is Bing Crosby énekli:



Na és akkor jöjjön a másik leghíresebb Glenn Miller szám, a Chattanooga Choo Choo:

   

Noha a következő számra nem emlékszem, talán mert kicsit nyúlós, de mérget vehetünk rá, hogy szerepelt azokban a műsorokban. White Christmas, Bing Crosby előadásában:


 

A következő pedig a negyedik Glenn Miller szám, amelynek gyakori előfordulására határozottan emlékszem. I Know Why and So Do You:



Nem tudom, hogy meddig folytatták ezeket az amerikai zene-félórákat, de ha soká folytatták, akkor soká élvezhettem, mert a budai iskolám meghosszabbította a karácsonyi szünetet egy „szénszünettel” (szénhiány miatt nem lehetett fűteni az iskolákat), majd a szénszünetet is egy további szénszünettel úgy, hogy már erősen tavaszodott, amikor bekerültem Pécsen a Ciszterek békebeli iskolájába.


De ezt a zenei visszapillantást kiegészítem még néhány számmal, amelyek abból az időből származnak, illetve azoknak az időknek feszegetik a hangulatát. Ha már áskálódom a világhálón, mindez csak néhány kattintásra van. Még a karácsonyi szünet előtt ismertem meg egy számot, amelyet ugyancsak Bing Crosby énekelt, de eredetileg spanyol szerzemény volt. Itt azonban nem a jó öreg Bing előadásában mutatom be (noha szerettem az öreget, de ezt akkor túl nyafogósan énekelte), hanem Julio Iglesias által énekelve (aki viszont szintén angolul énekli...), mert így jóval lendületesebb. Íme Amor, Amor, Amor:

 

 

Volt egy szám akkor, amelynek népszerűsége azonos volt a két, rém híres Glenn Miller száméval (In The Mood-dal és a Csattanúga csu-csú-val), ez volt a Sentimental Journey. Itt Les Brown énekli:



Később ismertem meg annak a világnak egy másik „hangulat-számát”, a You Are My Sunshine-t. Ki más énekelhette volna, mint Bing Crosby:


 

És íme egy régi, régi szám – ki nem hagyhatom – a tücsök énekli a Pinokkióban. Az lehetett a második film, amit életemben láttam (az első valószínűleg a Hófehérke volt és egy bonyhádi moziban láthattam): When You Wish Upon a Star, Leon Redbone énekli:


 

Mint magyar számot ismertem meg a következőt, ezt is még Budapesten, Karácsony előtt. A magyar szöveg eleje így hangzott:


Mi vagyunk hát a csikkszedők

újszabad szakszer-

vezetet szervezünk

és a mi jelszavunk

csak egy: sok csikk az sokra megy!


Jóval később tudtam csak meg, hogy egy amerikai számból származik. Chickery Chick, Billy Williams:


 

És itt van az a szám, amit szintén magyarul ismertünk meg és sokan nem tudták, hogy mennyire hasznos jóslata volt a vasfüggöny hamaros megérkezésének:


Budapest–Bécs–Párizs-gyorsvonat,

siess, szaladj, mert ha lekésed, itt maradsz...


Íme: On The Atcheson Topeka And Santa Fe és – ki más, ha nem – Bing Crosby:

  

 

Aztán volt egy szám, amit nagyon szerettem, mert Anyu is sokat énekelte, de erről a számról tényleg nagyon sokáig azt hittem, hogy magyar:


            Egy cigánykaraván

            kocsiján ült egy lány

            és jósolt...


A föntiekkel egykkori felvétel a Gypsy, a The Ink Spot előadásában:

 

 

És egy ugyancsak olyan szám, amit magyarul ismertem meg, nem is gondoltam volna, hogy Amerikaiból származik és szinte teljesen el is felejtettem. Az utolsó mondatát tudom még félig:

           

S kérdem én hogy tudsz-e már egy történelmi dátumot?

Tudok, felelem: május öt (?) és arcom kissé elpirul,

mert nem volt pénzem lakbérre és kidobott a háziúr...

 

(Egyáltalán nem biztos, hogy május öt szerepelt a szövegben.) Íme: Yes, My Darling Daughter, énekli Dinah Shore:



Most, hogy ennek utánanéztem, derült ki, hogy az eredeti dallam ukrán (én amerikai zsidóra tippeltem volna). Hogy aztán a magyarba az eredeti ukránból került-e át, vagy az amerikaiból, azt nem tudom, de lenne egy fogadásom, hogy az utóbbiból. Pedig hát Ukrajna jóval közelebb lett volna, sőt részben Magyarországon ácsorog...


Na még két, Amerikából származó szám. Az egyik: Van egy kislány Anikó (rózsás tünemény...) Tex Beneke: A Gal In Calico:

 

 

És, amit ugyancsak Anyutól ismerek: Gyere Mihály hamar! Gyere Mihály és nyiss kaput… A felvétel 1947-ből származik. Count Basie: Open the Door, Richard!:

 


Mindez persze sokkal szebb lenne magnetofonon elmondva, az egyes számok bejátszásával, de az sokkal nagyobb munka lenne és talán meg se tudnám csinálni, sőt biztos nem, mert hiányoznak hozzá az eszközök. Még két zenei élményt szeretnék visszavarázsolni. Az egyik, ugyanabban a szobában, ugyanazzal a rádióval, amikor valami operát közvetítettek. Lehetőleg Verdi-operát (Apu kedvencei voltak), de emlékszem Rossini-, Puccini-operákra is, vagy a Carmenre és sok minden másra. Ezeket az operákat ma bármikor el lehet érni, nem csak meghallgatni, hanem meg is nézni, százszor jobb hangminőségben, de azt a kis rádiót és azt a szobát a hangulattal együtt csak az emlékeimben őrzöm, sajnos másoknak átadhatatlanul.


A másik, amikor Anyu gitározott és énekelt. Ez is visszahozhatatlan, noha magnón megvan jónéhány szám abból az időből, amelyeket azonban a felvételkor sajnos már nem tudott gitárral kísérni. Erről talán valamikor máskor írok, noha ez „bejátszhatóságok” nélküli leírás lehet csak, ami még sokkal kevésbé tudja majd fölidézni az akkori hangulatot.

 

Zollikerberg, 2019 XII. 11.



 

Kapcsolódó írásaink:

158 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page