top of page

Gyimóthy Gábor: Kirándulás a svájci Hun-völgyben















Ezt a kirándulást vagy inkább esetleges rokonságot ünneplő eseményt valamikor, talán húsz-harminc évvel ezelőtt évente megrendezték, de aztán az akkori magyar társaságok, amelyek a kirándulás szervezésében jeleskedtek, szétestek, kiöregedtek. Sajnos valami mindig megakadályozott abban, hogy egy ilyen túrán részt vegyek. Idén (2012-ben) aztán egy genfi és egy német-svájci magyar csoport szervezésében újra föléledt a Hun-völgy meglátogatásának szokása. A kirándulásra június 2.-án és 3.-án került sor, és ezúttal sikerült velük mennem.


A kedves Olvasó, aki a Hun-völgyről soha nem hallott, joggal kérdezheti, hogy az micsoda és mi fán terem? Sokat én sem tudtam róla, helyesebben eleget tudtam, de hogy abból mi a valóság, mi a legenda vagy a tényeknek magyaros túllelkesedésből fakadó megtoldása, azt nem tudtam. Még mielőtt rátérnék a völgyre és lakóira, fölmerül egy lényeges kérdés: a hunokat valóban rokonainknak, vagy akár őseinkek tekinthetjük-e? Szerintem – és sok mindenki szerint – igen, de azért ne felejtsük el, hogy ez a kérdés ma még tudományos vita tárgya.


A völgy – Val d‘Anniviers (volt, aki e szóból – kiejtve Anivié – Annyi vér-t olvasott ki) a svájci Wallis kanton legkeletibb völgye, amelyben még franciául beszélnek. Ha valaki térképen keresné, akkor a genfi tóba torkolló Rhône folyót kell a tó felől a forrásvidék felé követnie, eleinte délnek, majd Martigny-től kelet-északkelet felé Sierre-ig. Ott ömlik a Rhône-ba a Navisence patak, amely a Val d‘Anniviers szülöttje. (Helyesebben persze a völgy a patak „szülöttje”.)


Többszáz éves adatok szerint a völgybe hunok, vagy magyarok kerültek és ott megtelepedtek. A hunok származhattak Atilla csapatából a 451-ben vívott catalaunumi csata után, ha pedig magyarok lennének, akkor a tizedik században portyázó magyar seregek egy haza nem térő csoportjának leszármazottai lehetnének, és akkor talán Délről jöttek a hegyeken át. (Szerény kérdésem, mert erről az írásokban nem esik szó, nőket vajon hol raboltak maguknak?)


Sajnos e téren komolyabb kutatások későn indultak el. Fischer Károly Antal e tárgykörrel foglalkozó, németnyelvű könyvét Zürichben adták ki 1896-ban. („Die Hunnen im schweizerischen Eifischtal und ihre Nachkommen bis auf die heutige Zeit”: „A hunok a svájci Eifisch-völgyben és leszármazottaik máig”. Eifisch ezekszerint a völgy német neve, vagy akkor használatos neve volt.) A könyvet sajnos nem olvastam, pedig abban érdekes adatok vannak, amelyek közül ma már a legtöbb ellenőrizhetetlen. Az egyik legfontosabb állítás – amelyet az azóta megjelent könyvek átvettek –, hogy a völgy lakói magukat a hunok

leszármazottainak tekintik, azaz tekintették akkor. További adatok: a völgylakók között sokan mongolfolttal születnek, vagy mongolredőjük van. A húspácolásnak olyan módját ismerik, amely hun származásukra utal. Némelyik házon rovásírás jeleket találtak. Népművészetükben előfordolnak tulipános díszítések. Ismerik az életfa mondáját. Állítanak kopjafákat.


Ha mindez tény, akkor szerintem a hun vagy magyar, de legalábbis keleti származásuk alig vonható kétségbe. Ha mindez tény ...


Állítólag a helységnevek (például Vissoie, Pinsec, Grimentz) sem származtathatók a francia vagy a német nyelvből.


A gyönyörű vidéken, ragyogó időben zajló kiránduláson végig hallgathattunk egy előadást a dolgok mai állásáról. Az előadást Bernard Crettaz úr, a genfi Néprajzi Múzeum egykori igazgatója tartotta franciául. A beszéd lényege a következő volt: úgyszólván semmi biztosat nem lehet tudni! Ahány svájci kutató híve volt a hun-származás elméletének, ugyanannyi akadt, aki cáfolta. Később vallásos alapon támadták az elméletet, miszerint az lehetetlen, hogy a keresztény Svájc területén barbár népek leszármazottjai létezzenek! Ez aztán véget vetett minden további vitának, pedig az egyetlen vitathatatlan tény, hogy ennek a völgynek a lakóit sikerült a legkésőbb keresztény hitre téríteni, ugyanis a hittérítőket sorra kivégezték.


A hittérítésről egy legenda szól, amely előadónk szerint kétségtelenül csak mese, amit mégcsak nem is a svájciak találták ki, hanem a németek. De mert szép mese, álljon itt röviden: Egy Zakkeo nevű törpe megtanulta a völgylakók nyelvét, majd a sioni püspök engedélyével, vagy akár megbízásából elindult hittéríteni. A völgylakóknak a szentírásból olvasott és fordított, mire a jó hunok (ha azok voltak!) halálra ítélték és belelökték egy szakadékba. A törpe valahogy túlélte a zuhanást és – nyilván nem csak enyhén ütődötten – újra fölbukkant a völgylakók előtt, akik ezt a csodát látva, úgyszólván hanyatt-homlok megtértek ...


Előadónk nem kis csalódottságot okozó beszédét azzal zárta, hogy a völgylakókat ma ez az elmélet és egyáltalán ez a téma a legcsekélyebb mértékben sem érdekli! Ezért aztán kétlem, hogy az állítólagosan tervezett DNS-vizsgálatokra valaha is sor kerül.


Svájcnak rengeteg gyönyörű vidéke van, ez a völgy is a gyönyörűségek közé tartozik és meglátogatását – ha szép időt fog ki – senki nem fogja megbánni, akár, ha az ősi hunok szellemének leheletét keresi ott, vagy pedig csak egyszerűen a lelkét lóbálja a táj szépségein elmerengve.


Még két könyvecskét kell megemlítenem, amelyek ezzel a tárgykörrel foglalkoznak:


Muzsnay Jenő: A Val d‘Anniviers fantomja, Ujvári „Griff” kiadó, München 1978 (88 oldal) és

Kiszely István: A svájci „Hun völgy”, a Magyarországi Unitárius Egyház kiadása, 1996 (42 oldal).


Zollikerberg (Svájc), 2012. IX. 22.




A fenti írás megszületése óta két nagyszabású kötet is megjelent a témában Magyarországon:




(a Szerk.)

 

Kapcsolódó írásaink:



240 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page