top of page

Gyimóthy Gábor: Régi dallamra bukkantam



Nem egészen két hónapja, egy angol tévéadón Agatha Christie egyik regényének filmváltozatába botlottam, amelyben Poirot mester mesterkedik. Egész sorozat készült ezekből a filmekből, valamikor 2010 táján. A cselekmények a múlt század 30-as éveiben játszódnak – mint ahogy valószínűleg az alapul szolgáló regények is. Első pillantásra látni, hogy a filmkészítők nagy gondot fordítottak az időszak pontos bemutatására. Több pillantást nem akartam a filmre szánni. Nem akartam megnézni, mert sajnálom krimi-nézegetésre az időt, de éppen egy táncjelenet zajlott és a lemezről játszott szám dallama furcsán érintett meg. Egyrészt nem tudtam „hova tenni”, mert meg mernék rá esküdni, hogy gyerekkorom óta – nagyon kisgyerek korom óta – nem hallottam. Másrészt, néhány másodperc után fütyülve tudtam folytatni a dallamot. Sajnos a jelenetnek az a része, amelyben a tánczene hallható volt, egy percig se tartott. Szerencsére eszembe jutott, hogy Kislányom az okostelefonjával nem egyszer „mentett” már meg, és rövid dallamtöredékekből nemcsak a szám címét, hanem az éppen hallható felvétel címét is ki tudta deríteni. Gyorsan fölvettem a filmet (ez a lehetőség a mai tévék egyik áldásos tulajdonsága), hogy megmutathassam a Lányomnak.

Pillanatok alatt ott volt a cím az okostelefonon (ez viszont a mai okostelefonok egyik csoda mutatványa a sok közül). Hogy nekem nincs okostelefonom? Van, csak nem használom. Ennek a fő oka az, hogy – miután gyakorlatilag nincs rá szükségem (és ezért nem használom) – nem vagyok hajlandó a herkentyű rabszolgájává tenni magam azáltal, hogy állandóan gondoskodnom kell a föltöltöttségéről, mert mint tudjuk, a készülék eleme használaton kívül is lemerül egy idő után. Ha viszont néha szükségem lenne rá – mint ebben az esetben is lett volna –, fölösleges lenne Kislányomtól megtanulni a trükköt, mert egy ilyen eset talán csak fél év múlva adódna elő újra, ha egyáltalán, addigra viszont úgyis mindent elfelejtenék. Ez a másik ok arra, hogy nem használom. Nyugodtan mondhatom, hogy ez is fő ok. Telefonálásra utoljára 2021 decemberében használtam, és még ma is büszke vagyok rá, hogy ki tudtam ókumlálni a rég elfelejtett módját...


Visszatérve a tárgyra, íme a filmen játszott lemez 1934-ből (akkor mínusz két éves voltam...). A szám címe: Isle of Capri:



És egy másik felvétel ugyanabból az időből:




Frank Sinatra se hagyta ki az eléneklését (a felvétel, hangzásáról ítélve, talán a 40-es évek közepe táján készült):




Egy másik felvétel 1934-ből, amelyet csak azért mutatok be, mert ezen van egy bevezető dallamrész, amely az előző felvételekről hiányzik:




És itt egy modernebb (el-csa-csa-csásított) felvétel:




Végül dzsezzesítve (ha az eddigieket nem is, ezt nagyon érdemes végighallgatni):



És íme a szövege:


Isle of Capri 

't Was on the Isle of Capri that I found her Beneath the shade of an old walnut tree Oh, I can still see the flowers blooming round her Where we met on the Isle of Capri


She was as sweet as a rose at the dawning But somehow fate hadn't meant her for me And though I sailed with the tide in the morning Still my heart's on the Isle of Capri

Summertime was nearly over Blue Italian sky above I said "Lady, I'm a rover, Can you spare a sweet word of love?"

She whispered softly "It's best not to linger" And then as I kissed her hand I could see She wore a lovely meatball on her finger 't Was goodbye at the Villa Capri

Summertime was nearly over Blue Italian sky above I said "Lady, I'm a rover, Can you spare a fine word of love?"

She whispered softly "It's best not to linger" And then as I kissed her hand I could see She wore a plain golden ring on her finger 't Was goodbye on the Isle of Capri



A dallamra írtam gyorsan magyar szöveget is, amely nem fordítás, hanem a rég nem hallott dallammal kapcsolatos esetem leírása:



A rég nem hallott dallam

Lehet, hogy annak ma már hetven éve,

hogy a fülembe jutott ez a szám.

Lehet, csak egyszer vagy kétszer, elvétve

és talán sohasem azután.


Hogyha fölcsendül egy ősrégi dallam,

azt az emlékeim közt kutatom,

mintha keresnék egy elvesztett érmet

a hóval belepett utakon...


Ám hogyha a hó elolvad

megcsillan a fémdarab,

amit örömmel veszek föl

és aztán már nálam marad.


Meghallottam most az első öt hangot,

s folytatni máris fütyülve tudom.

Hol bujkálhatott e szép dallam eddig?

Mélyre lehetett ásva nagyon.


Noha rohanva peregnek az évek,

nyoma se látszik e dallamokon,

oly üdén, frissen cseng bennük az ének,

mint mi kort sose venne zokon.


S lám, az érem nem kopott meg,

ép maradt a hó alatt.

Mit törődött ő azzal, hogy

egy élet közben elszaladt?


Idevarázsolják e zenehangok

a feledésbe tűnt, messzi időt,

feledett emlékeket megidézve,

pezsdítve belém furcsa erőt.


Zollikerberg, 2023 III. 15.



Utólag persze meg kell jegyeznem, hogy ha föntebb azt írtam, meg tudnék esküdni rá, hogy gyerekkorom óta nem hallottam, fönntartom az állítást, mert tudatosan nem hallottam azóta soha. Ha hallottam volna – odafigyelve –, tudnám, hogy hol és mikor hallottam és még talán a címére is emlékeznék. De azt nem tudom kizárni, hogy talán mégis hallottam valahol, nem odafigyelve, mert nem hiszem, hogy másodpercek után tudtam volna folytatni a dallamot, ha tényleg csak gyerekkoromban hallottam volna utoljára. Nem vagyok ilyen zenei zseni (mondjuk, nem ennyire, vagy: ennyire azért mégse’...).


Zollikerberg, 2023 V. 4.


 

Kapcsolódó írásaink:



110 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page