Gyimóthy Gábor: Pinokkió

Nem tudom, hány éves lehettem, amikor a szüleim először moziba vittek. Talán öt? Vagy csak négy? Bonyhádra kellett hozzá átmennünk, mert Nádasdon nem volt mozi. Arra emlékszem, hogy színes volt a film és törpék hancúroztak benne a hóban, tehát nagy valószínűséggel nem a Pinokkió (Pinocchio) volt, hanem Hófehérke és a hét törpe. De a Pinokkiót nem sokkal utána láthattam, mert 1941-42 után talán nem is engedtek be amerikai filmeket az országba. Vagy talán gyerekeknek szóló filmeket beengedtek? Nem tudom, csak azt – persze ezt jóval később tudtam meg –, hogy már mindenki várta az Elfújta a szél filmváltozatát, amikor lezúdult a függöny és kirekesztett minden amerikai szórakozást. Ez a függöny – legalábbis ami a híres regényből csinált filmet illeti – 1989-ig föl sem gördült, és utána talán még évekig nem jutott el a film Magyarországra. Valószínűleg azért, mert még mindig túl drága volt a behozatala. Ahányszor látogatóm jött otthonról ide Nyugatra, első kérdése volt, hogy hol lehetne megnézni az Elfújta a szél-t? Talán nem mindenki volt kíváncsi erre a filmre, de a nálam egy nemzedékkel idősebb hölgyek kivétel nélkül...!

Ám ez már nem is tartozik a történetemhez. Ami azonban hozzá tartozik, hogy a Pinokkió filmre nem emlékeztem. A történetet csak mesekönyv alakban láttam, amelyben az ábrák a filmből kiragadott képek voltak. Viszont – jóval később – ha megnéztem valamelyik Walt Disney-féle rajzfilmet, furcsán ismerős dallam futott végig a filmek kezdetén.

Ide másolok egy részletet az Észlény című írásomból (amely már ült a Szilaj Csikó nyergében), mert lusta vagyok újra leírni:

Nem tudtam a címét és azt sem, hogy ki, vagy kik énekelik. Szinte véletlenül vettem meg egy Woody Allen által rendezett film DVD-jét. Woody abban a filmben ezt a dalt használja aláfestő zenének mindjárt a film legelején, még a szereplők fölsorolása előtt. Könnyen lehet, hogy a felvétel 70-80 éves, vagyis az eredeti, amit gyerekkoromban hallottam. Ennek persze rettentően megörültem, de mert a dalnak semmi köze nincs a film eseményeihez, továbbra sem tudtam, mi a címe és azt sem, hogy ki énekeli, bár azt most már sejtettem, hogy a cím valószínűleg azonos a szöveg kezdősorával: When you wish upon a star...

Kislányomnak ezt el is panaszoltam. Azt mondja: Tedd föl a DVD-t!

Föltettem. Amint fölcsendült a zene, kislányom megközelítette csodatelefonjával a TV-készülék hangszóróját és néhány másodperc múltán ott állt a telefon kijelző üvegén az énekes neve és a dal címe! (Leon Redbone: When You Wish Upon A Star. Szószerint lefordítva: Ha kívánsz egy csillagon.) Az is kiderült később, hogy ezt a tücsök énekli a Pinokkió-rajzfilmben, ami tényleg gyerekkorom idejéből származik.

Jó példa a rendkívül pongyola angol nyelvre, amelyben nem elég ismerni a szavak értelmét, eleve tudni kell, hogy mit akarnak mondani egy-egy szófűzérrel. A cím magyarul ezt jelenti: Ha hullócsillagot látva kívánsz magadnak valamit...

Megjegyzem (ne szidjuk folyton a szerencsétlen és meglehetősen lehetetlen angol nyelvet), lehet, hogy az angolban elég egy csillagra bámulni, ahhoz, hogy kívánjunk valamit, nem kell megvárni egy hullócsillagot... A szövegrész egy 2012-ben írt rövid elbeszélésemből származik (ezért kellett átírnom az éveket 60-70-ről, 70-80-ra). Azóta azt is tudom, hogy Redbone nem lehetett a „tücsök”, mert ’49-ben született, viszont a film 1940-ben készült. Íme a dal címsora:

És a szövege:

When You Wish Upon a Star

When you wish upon a star Makes no diff'rence who you are Anything your heart desires will come to you

If your heart is in your dream No request is too extreme When you wish upon a star As dreamers do

Fate is kind She brings to those who love The sweet fulfillment of their secret longing

Like a bolt out of the blue Fate steps in and sees you through When you wish upon a star Your dreams come true

És a rajzfilmből származó felvétel, ott, ahol nem a tücsök énekli:

Biztonság kedvéért még egy – valószínűleg ugyancsak nagyon régi – felvétel:

Persze csináltam is hozzá egy kis, rögtönzött fordítást (amely nem nagy dobás, de nem baj):

Hulló csillagot, ha látsz...

Hulló csillagot, ha látsz,

Magadnak bármit kívánsz,

Bárki is légy, megvalósul minden vágy.

Ha szív küldi vágyadat,

Beváltatlan nem marad,

Bármit is várj attól a

Kis csillagtól.

Sors oly jó,

Kit szeret, annak ad

És beteljesít sok eltitkolt vágyat.

Sorsod jön és fölkarol,

Átlát rajtad, áthatol

S teljesíti, mit kívánsz

A csillagtól...

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Sorsod jön és fölkarol,

Átlát rajtad, áthatol

S teljesíti, mit kívánsz

A csillagtól...

Fordítás: Zollikerberg, 2019 V. 3.

Itt azonban elragad a kísértés, hogy írjak néhány sort a gyerekkorban hallott dallamokról. Fontos, hogy legyenek ilyen dallamok. Mindegy, hogy altatódalok, népdalok, műdalok, opera áriák, vagy rádióból, filmekből ismert zeneszámok. Nem akarok iskolamesterkedni és égnek feszített mutatóujjal magyarázgatni arról, hogy mi az, ami jó és mi az, ami nem jó, de egy dolgot fontosnak tartok. Ezeket a dallamokat gyakran kellene hallani és lehetőleg hosszú éveken át. Csak így ragadhatnak e dalokhoz emlékek, amelyek előjönnek e dallamok fölcsendülésekor. Vagy alkalmassá válhatnak egyes emlékek szándékos fölelevenítésére. A mai fiatalok „szórakoztató zenéjéről”, nyilván más véleménye van annak, aki élvezi. Én rengeteg hangszerrel előidézett ricsajnak tartom, de ez ízlés dolga. Viszont ismeretlen fogalommá váltak az örökzöld dalok, dallamok. Pedig az ilyenek lennének fontosak olyan élmények átéléséhez, mint amilyenek velem nap mint nap fordulnak elő. Lehetetlen kapcsolatot teremteni olyan számokhoz, amelyek csak hetekig, jó esetben hónapokig vannak műsoron és divatban, majd eltűnnek. És ezek ráadásul rendszerint olyanok, hogy a dallamukat (ha van nekik ilyenjük egyáltalán) nem lehet elfütyülni. Emészthetetlenek. Pedig, mint ahogy az illatok, a dallamok is emlékőrök, csakhogy ahhoz elsősorban létezniük kellene...

Örökbefogadott Lányom járt itt ma és fölvette az okostelefonjával, ahogy megkíséreltem elénekelni a rögtönzött fordításomat, teljesen rögtönözötten. Tehát ez rögtönzés volt a négyzeten. A dallamra alig lehet ráismerni, és a felvétel technikailag sem „szalonképes” jobb, ha nem mellékelem.

Zollikerberg, 2023 V. 7.

Bocsánatot kérek a szerzőtől és a tisztelt nagyérdeműtől, hogy szerkesztőként nem bírtam ellenállni a csábításnak: a személyesen nekem küldött filmecskét csak feltettem ide, Szilaj Csikónkra, hadd lássa meg mindenki, hogy magyar nyelvünk rendíthetetlen vigyázója, kókuszékszerek ezermestere, földi természet és távoli csillagvilág lelkes kutatója, ismerője és elmesélője, ragyogó versek írója és többnyelvű fordítója, a kiveszőfélben lévő polihisztorok (mindentudók) utolsó magyar mohikánjainak egyike, azaz Gyimóthy Gábor – Svájcban élő szerzőnk – milyen is „élőben”, mindennapi valóságában. (VDGy)

Kapcsolódó írásaink:

Gyimóthy Gábor: Pinokkió

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK